
Papp László polgármester az átadó ünnepségen hangsúlyozta, hogy a helyi kis- és középvállalkozások számára is pontosan ugyanolyan feltételeket biztosítanak, mint a város nagybefektetői számára.
Balogh Károly, a Vállalkozók és Munkáltatók Országos Szövetségének Hajdú-Bihar vármegyei elnöke elmondta, hogy a KKV-szektor számára a legnagyobb lehetőség a beszállítói láncokba történő bekapcsolódás lehet.
Fehérváry Tamás, a Magyar Gazdaságfejlesztési Ügynökség ügyvezető igazgatója elmondta: Az MGFÜ-nél a kkv-k rendszerezése, a kkv-k fejlesztése és a tudás átadása áll a központban. Minden ilyen kezdeményezés, ami itt az ipari parkban is megvalósul, lehetőséget teremt arra a beszállítói fórumokon, beszállítói kapcsolatok fejlesztésén keresztül, hogy a magyar vállalkozások tudást cseréljenek és fellépjenek egy olyan nemzetközi szintre, ahol aztán a versenyképességük, exportpotenciáljuk meg tud jelenni.
Az MGFÜ elkötelezett a hazai vállalkozások támogatása mellett: pályázati forrásokkal, szakértői tanácsadással, tudásátadó programokkal, valamint a Demján Sándor Program lebonyolítójaként segítjük a kkv-k versenyképességét.
A debreceni KKV-park sikere is azt mutatja: ha megfelelő a környezet és a támogatás, a magyar vállalkozások valóban képesek a növekedésre – nemcsak helyben, hanem országos szinten is.
Fotók forrása: debrecen.hu